Nem írunk arról, hogy pisilnek az űrhajósok

Hét meghatározó évem köt a Millenárishoz. Ott dolgoztam a(z akkor még ott üzemelő) Csodák Palotájában, ott lógtunk át lazább napokon (az akkor még létező) szomszédos Jövő Házába, ott örültünk annak diákként, ha jutott valahol el nem kelt jegy egy-egy kiállításra, koncertre vagy más rendezvényre. Éppen ezért mindig fura visszatérni. Októberben egy oktatási rendezvényen voltam az egykori Csopában, most pedig az Űrkiállításon a volt Jövő Házában. (Bennem így maradt meg. Amúgy a C és a D csarnokról van szó.)

Jó-e az Űrkiállítás? Röviden: jó. Tíz év itthoni és külföldi interaktív múzeumban eltöltött munka után úgy, hogy ezek közül az egyikben magunk is fejlesztettünk monstre bérelhető kiállításokat, ráadásul folyamatosan dolgoztunk az Európai Űrügynökség keze alá is sok-sok programmal és foglalkozással, annyival bővítem: Teljesen jó. Ha a helyén kezeljük, egy értékes anyagokat tartalmazó szórakoztató attrakcióként.

Legfeljebb a most még mosolygó és lelkes demonstrátor fiúkat és lányokat sajnálom. Március közepéig (a kiállítás zárásáig) még sokszor mennek majd haza hullafáradtan. De hát valahol ez a cél, nem? Kitartást!

Az űr jó, értem?

Az ilyen hatalmas utazó kiállítások egy külön iparág termékei. Szakkiállításokon kiállításfejlesztő cégek versengenek a megrendelő múzeumok, kiállításszervezők kegyeiért. Katalógusokból választhatjuk ki, hogy a rendelkezésünkre álló térbe és időre milyen látogatómágnest rendeljünk. Merthogy borsos ára van ám ezeknek! Úgyhogy vagy felhajtunk egy bőkezű mecénást, vagy elég szexi tárlatot kell berendeznünk ahhoz, hogy a belépőjegyek behozzák a show bekerülési költségeit. Ez utóbbi esetben dinókkal és űrutazással nem nagyon lehet mellényúlni.

A verseny nagy, a piac óriási, van miből választani még űrtéren is. A Gateway to Space többek között azzal lóg ki a sorból, hogy ez a legnagyobb mind közül. Akkora, hogy a kétórás látogatási idő teljesen reális: nem unatkozós, nem végigrohanós tempóban jól kitölthető. Mi Hapcival már az első hírek felröppenése óta tűkön ültünk, hogy mikor láthatjuk, és nem csalódtunk. Főleg, hogy a nulladik napon hozzá is jutottunk mindenhez, amihez szerettünk volna.

#nemezvoltadurva
#nemezvoltadurva

A látogatók számára a kiállítás értékéből semmit nem von majd le, hogy a sajtótájékoztatót sikerült nagyon rossz hangtechnikával megoldani. Mi viszont kifejezetten jól jártunk ezzel: mivel nem láttuk sok értelmét, hogy füleljünk a semmibe, inkább nekivágtunk a kiállításnak, és egy olyan élményben volt részünk, ami valószínűleg csak azoknak adatik majd meg, akik egy ónos esős-hóviharos hétfő reggel esnek majd be a kiállítótérbe. Majdhogynem egyedül vehettük birtokba az egészet.

Tehát akit érdekel az űr, és időben tud belépőt szerezni, mindenképpen menjen. Az érdeklődés már most óriási, ami nem csoda. Azt azért érdemes már a kiállítás tervezésekor megbeszélni, hogy nincs sértődés, ha nem marad együtt a baráti társaság. De a különböző korú gyerkőcökkel érkező családok is jobb, ha már a bejáratnál stratégiai csoportokra oszlanak. A kiállítás ugyanis két, élesen elkülönülő részből áll: egy statikus “hagyományos” kiállításból és egy olyanból, amelyben mindenféle kipróbálható szimulátor és kütyü van. Az együtt érkező látogatók eltérő érdeklődése és tartalomfogyasztási tempója sokszor eredményez morgást. Tapasztalat. Inkább menjen mindenki a maga ritmusában, és érezze jól magát!

Mit csinál az űrhajós, ha megszomjazik? Űrkutat ás? Dehogy!

Hogy ne legyen félreértés, a statikus sem monoton. Sőt! Kifezejetten izgalmas életnagyságú makettekbe bújni és eredeti relikviákat látni, vagy néhol akár tapogatni is. Van egy varázsa, na! Helyenként kifejezetten szórakoztató érdekességek is vannak. Nem, most nem arra gondolok, hogy hogy pisilnek és kakilnak az űrhajósok, mert azt szinte mindenütt elsütik. Bevallom viszont, hogy most láttam először világűrben használatos kólaautomatát. Mondjuk, nem tudom, mekkora a piaca a Coca-Colának odafenn, vagy mit csinál az űrhajós, ha nincs nála apró, vagy a gép nem tud visszaadni.

Kártyát elfogad?
#kartyatiselfogad?

Amit itt apró hiányosságnak érzek, az a tájékoztatási rendszer élményalapú kidolgozottsága. Konkrétan: a hosszú leírások. Tudom, sokan szeretnek hosszasan böngészgetni (a közhiedelemmel ellentétben ez nem csak az idősebb generációra jellemző), de többször annyian vannak azok, akik úgy gondolják, hogy nem azért mennek kiállításra a XXI. században, hogy ezalatt végigolvassanak egy ötven-százoldalas könyvet. Ha viszont a demonstrátorok igazán lelkiismeretesen végzik a munkájukat, akkor egész élményszerű rögtönzött tárlatvezetéseket is lenyomhatnak, az pedig nagyon sokat dobhat majd rajta.

Egész biztos vagyok benne, hogy sokaknak lesz nagy élmény a tárlat. Van benne minden, ami kell. Kiképzőszerkezetek, szimulátorok, 1:1 léptékű bejárható makettek, filmanyagok, dizájn. És abban is biztos vagyok, hogy 2016-ban is folytatódik az élmények megosztási kényszerének trendje. Márpedig alig találtunk olyan helyszínt, ahol egy egészségeset szelfizhettünk volna a fényhiány miatt. Természetesen a kiállítási tárgyak és a leírások jól meg vannak világítva, de sok olyan helyszín van, ami csábít arra, hogy azonnal igazoljuk a vele való fizikai kapcsolatunkat a facebookon vagy az instán. Jó, a bejáratnál van egy erre rendszeresített pózolós felület, de szerintünk sok meg nem született kép alá nem kerül majd oda így a #gatewaytospace hashtag. (Oké, mi is érezzük, hogy ez inkább a kákán is csomó keresés, de ilyen finomhangolásokkal tovább lehetne dobni a kiállításon.)

hashtagurkiallitas
#gatewaytospace

Amihez viszont nagyon sok lélekjelenlétre lesz szüksége a demonstrátoroknak, az a két kiállítótér aránytalanságából fakadó látogatói frusztráció. Van sok szimulátor, kipróbálható kütyü, de ezeket csak egy-egy ember használhatja egyszerre. Ráadásul soknál – biztonsági okokból – igen hosszú az előkészület. Én egy 45 másodpercig forgó giroszkópba (vagy a helyi népnyelv szerint – nem szépítek: hánytatóba) ültem be, ahol az előkészület legalább ugyanennyi volt. Ez a szintidő a harmadik nap után valószínűleg lecsökken fél perc alá.


A sor tehát várhatóan hosszú lesz, hiszen mindenképpen megéri átélni ezeket – még “hányósoknak” is, mint jómagam.

#hapciszimulatorozik #lelkesdemonstratorlanymagyaraz
#hapciszimulatorozik #lelkesdemonstratorlanymagyaraz

Lehet, hogy élesben van egy erre kidolgozott profi rendszer, és fölöslegesen aggódom. De az is igaz, hogy a látogatók nagy része tuti, hogy hozzá akar majd férni a dolgokhoz. Vagy így, vagy úgy.

Összegezve

Az Űrkiállítás egy jól felépített attrakció, rengeteg élménylehetőséggel. (Ráadásul menőbb is oda menni, mint mondjuk egy plázában egy mozi-sopingolás kombóval tölteni a délutánt.) Azon viszont sok múlhat, hogy a demonstrátorok ugyanolyan lelkesen formálják-e majd a látogatói élményt, mint nálunk, a nulladik napon. Kitartást! Még akkor is, ha tudjuk, hogy a leggyakoribb kérdésként azt kapják majd: merre van a vécé? Nem az űrhajósoké.

Ha tetszik, amit csinálunk, támogass minket Patreonon! Köszönjük.

Zsiros László Róbert

Tudománykommunikációs felderítő | Edutainer | A Szertár alapítója