Sugárhajtómű házilag – de hogyan?
Csináltam egy egyszerű kis sugárhajtóművet. Nektek már csak azt kell megmondanotok, hogy hogy működik.
Úgy is mondhatnám, hogy itt a karácsonyi játék ideje.
Nézzétek meg a mostani webizódot, és magyarázzátok meg a látottakat-hallottakat!
Fontos infók a játékkal kapcsolatban
– A megfejtéseket a jatek[kukac]szertar[pont]com címre küldjétek!
– 2009. december 28-án éjfélkor lezárom a játékot, ami az után érkezik email, nem veszem figyelembe. Sorsolásos-megfejtéses videó valószínűleg december 31-én lesz.
– Ami – szerintem – igazán érdekes, az az, hogy miért ad ki ilyen hangot a befőttesüveg. (A végén az elrepedés “véletlen” volt. De legalább felhívja a figyelmet a veszélylehetőségekre.)
– Részmegoldásokat nem fogok elfogadni (pl. tudom, hogy x-t öntöttél a befőttesüvegbe, de nem tudom, miért ad ilyen hangot).
– Az eddigi játékokkal ellentétben nem fogok visszaírni, hogy jó-e a megoldás vagy sem, és külön segítséget sem fogok tudni adni emailben. (Bocs, de egy csomó vizsgám van, most nincs időm levelezgetni. Nézzétek el! Köszi.)
– Természetesen, ha más anyagot mondtok, mint amit én használtam, de azzal is meg lehetne csinálni ezt a jelenséget, el fogom fogadni.
– Ezúttal is küldhettek videót vagy fényképet, hogy alátámasszátok, helyes az elgondolásotok.
– A megoldáshoz bármilyen segédeszköz megengedett. A tengerimalac is. (Apropó, szerintem nagyon jó a szertáros láda! Köszi Gábor! =) )
– Na, kellemes ünnepeket, és jó kísérletezgetést!
Whoa… Awesome!
De jófej kollégáid vannak 😀 Meg a tengerimalac is aranyos.
jó-jó,de egy Gripent nem fog levegőbe emelni:Dde ha ilyeneket dobnának az ellenségre biztos szívrohamot kapnának a hangtól:D
Egyértelmű, hogy a befőttesüvegben egy tuning kispolszki van, lukas kipufogóval 🙂
Egy biztos: a macskám szívrohamot kapott, majd hevesen keresni kezdte a forrást a lakásban, aztán elbújt a takaró alá..
De a legruvábbat még be sem kommentelte senki.
Szeretném felhívni a figyelmet a 00:29 -nél az üveg mögött elsurranó árnyék-szellem tengerimalacra.
Horzsol… 😀
és hőálló PET palckal szépet szólna!!!!!!!!!!:)
Nem rossz kísérlet. Nem biztos, hogy jó megoldásra gondolok, de azért elküldöm a tippjeimet. 😀 Kell az a kitűző 😉
@Minusz: már várom, mikor kapom a felkérést a HM-től titkosfegyver fejlesztésére. =)
@Zsola777: mondtam, hogy ne ide írd a megoldást!!! hrrr =) [amúgy eddig, aki írt, mindenkiét elfogadtam]
@Zsiros László Róbert: az nagyon jó, mert akkor az enyémet is! 🙂 szertar forevör nagyon jók a videóid!
Ami ilyen lánggal ég azt én inkább megiszom 🙂 Ha nagyon kicsi a lyuk a befőttes üveg tetején, akkor az még elég lehet a begyújtáshoz viszont a nagy nyomású meleg levegő nem tud eltávozni az üvegből és az szétrobbanhat. Nem veszélyes ez egy kicsit? Olyan mint üres benzintankot hegeszteni. 🙂
@6ouFri: csak vigyázz,meg ne vakulj tőle:D
@6ouFri: @Minusz: ez nem a megvakulós, hanem a másik, de elég tömény ahhoz, hogy ne igyátok meg.
@6ouFri: lehet, hogy van egy kritikus lyukméret. de afölött sztem biztonságos, az alatt meg nem gyullad be. vagy tévedek? az elmúlt két évben, amióta ezt a kísérletet először láttam, még elegendőnek bizonyult az egy centis lyuk egy ekkora üvegre.
van egy másik – ehhez kapcsolódó kísérlet is -, de azt szilveszterre tartogatom. ott elég pici a furat. =) na de pszt.
@6ouFri: ja, és üres benzinestankot még nem hegesztettem. mindig csak félig telit szoktam. =)
@Zsiros László Róbert: 😀
pont múltkor olvastam, hogy üres benzineshordókból van a legtöbb baleset, ezért ha ilyenetek van, inkább töltsétek fel vízzel..bár ez már talán kicsit spam a megoldás felé^^
@Zsiros László Róbert: “van egy másik – ehhez kapcsolódó kísérlet is” és csak nem durrantani fogsz egy nagyot? 🙂 (Ha jóra gondolok)
@pyromaxy: durrantáshoz tudom ajánlani az ammónium-nitrát,alumínium és faszén keverékét(ráadásul magyar “fejlesztésű is”):D
valaki elküldené hogy kell ezt megcsinálni? szilveszterkor csinálnám meg, de nemtudok rájönni miez :S grease12@gmail.com pls 😀
jah látom hogy 28.-a az utolso nap, na akkor király 😀
@Zsiros László Róbert: Kipróbáltam és nagyon jól szól. Tuti a poszt. Köszi.
@FiatalÚr: Gondolom lesznek patikák nyitva két ünnep között. Így nem lesz akadálya, hogy szilveszterkor kipróbáld.
@6ouFri: elég egy háztartási bolt is. érti, elég..
Én kaptam egyszer egy élő tengerimalacot, de 4 napra rá elpusztult 😀 (pedig nem kísérleteztem vele)
ilyen hangja van a szomszéd motorjának 😀
Kár, hogy a szerencsén is múlik, mert valószínűleg sorsolás lesz :(I)
mi a megoldááás???
Üdv!
ÚÚÚÚ, nem lehetne ma/holnap megtudni a megoldást? Szeretném megcsinálni szilveszterkor haverokkal 😀 (jobb, mint a tűzijáték)
@CzGabe: 31-én délután töltöm fel a megoldást. addig nincs időm megcsinálni a vidit. bocsi.
viszont igyekszem összehozni egy kis továbbfejlesztését, ami akár még passzolhat is a szilveszterhez. ha nem megy, akkor marad ez. =)
@CzGabe: ja, a megoldást ugyan még nem mondom el, de hogy tuti meg tudd majd csinálni, azért biztos, ami biztos, a tecsóban a virsli meg pezsgő mellett dobj be egy üveg denaturált szeszt is a bevásárlókocsiba =)
köszi a tippet 😀 ki is próbáltam (bár még tökéletesíteni kell – üveg alak, rés nagyság… :))
És tényleg nem repedt szét vízben 🙂
@CzGabe: na ugye. amúgy többen írták, hogy nem is “véletlen” az üveg elrepedése, mert teljesen törvényszerű. ott én arra céloztam, hogy az nem volt alapból betervezett része a kísérletnek. de jól mutat. =)
valaki azt is megírta, hogy miért úgy reped, ahogy. rövidesen megtudtok mindent 😉
igen én is meg szeretném csinálni… de érdekelne,hogy mi az ideális átmérője a lyuknak és az üvegnek és,hogy mennyi den.szesz kell bele.
@ddomi512: Hát azért a videón is látszik szerintem, ha jól megnézzük. NEM?
Hát de… csak denaturált szeszt nem tudok szerezni pedig szilveszterre kéne nekem is.
na majd holnap… 😀
ha nem jó a válasz vagy nem sorsolnak ki akkor lehet esetleg valahogy kitűzőt szerezni??? jó lenne:D
denaturált szesz: háztartási bolt, festékbolt.
“Ikea Praktiker Baumax és Kika”:D
valami csak bejön
ui.: gyógyszertárban annyira nem érdemes próbálkozni, max ha ismerősök, akkor viszont csodákat tudnak kiadni;)
Mi kémia szakkörön megcsináltuk, de nem sikerült annyira jól, mivel egy pillanat alatt elégett és utána abbahagyta. Szerintem kicsi volt a lyuk. De ettől függetlenül nagyon király kísérlet 🙂