Harmonográf
A Csodák Palotája “Alkotó ingájával” gyönyörű harmonogramokat lehet készíteni. Akárcsak azzal a szerkezettel, amelyet a párizsi Palais de la Découverte-ben láttam néhány hete. Az előbbi előnye, hogy a rajzokat haza is lehet vinni, az utóbbinak pedig az, hogy pofonegyszerű elkészíteni.
Nemrég párizsból küldtem egy virtuális képeslapot a Szertár facebookos oldalát lájkolóknak.
Ígéretemhez híven, a mai webizódban azt mutatom meg, hogyan lehet ilyen ábrákat létrehozni. Ugyan eleinte én is homokkal pepecseltem itthon, de aztán egyszerűbbnek (és nagyságrendekkel tisztábbnak) bizonyult a tollas változat. Ráadásul így a jobban sikerült görbéket el lehet tenni emlékbe.
Ha jól sejtem, itt kettős ingával állunk szemben. A felső (V-alakú) és az alsó inga (a csúszka alatti rész) lengési síkja egymással szöget zár be, ez magyarázza a bonyolult görbék létrejöttét. A csúszka állításával az egyes ingák lengésidejét tudjuk állítani, illetve azok egymáshoz viszonyított arányát. Ennek köszönhető, hogy különböző ábrák jönnek létre attól függően, hogy hol van a csúszka.
Természetesen szívesen veszem, ha segítetek pontosítani, vagy ha rossz, helyretenni a magyarázatot.
Aki szeretne még kísérletezni a témában, javaslom ezt az ingát is, vagy ezt a bonyolultabb szerkezetet az Amateur Scientist 1965 májusi számából.
Az is gond, hogy nem súrlódásmentes a környezet, ezért torzulnak az ábrák (nem?). Mondjuk ezen lehetne segíteni egy nagyobb tömegű ingával, mert annak nagyobb a lendülete.
—
Erről eszembe jutott amúgy az a kísérlet, amikor ingával bizonyítjuk a Föld forgását.
Köszi ZSLR!
Szia!Régóta nézem a videóid!Nagyon tetszenek!Lenne 1 kérdésem:ott leszel feb.13-án a Csodák Palotájában?Mert akkor megy az osztályunk!Kérlek hamar válaszolj!
@Móni: Most szabadságon vagyok, nem leszek bent sajnos. De érezzétek jól magatokat! =)
@GeriBoss: Nagyobb súllyal lehet javítani az ábrák “hatékonyságát”. Ami még zavaró, hogy forog néha a súlyzótárcsa és a toll így mindig más oldalára kerül. Na de ötperces projektnek nem volt olyan rossz. =)
Szia!
Remélem nem haragszol, megpróbálom kifejteni, mivel állunk szemben:
A kettős inga, igazából helytálló, ez a kettős ingának egy speciális esete, és ennek a speciális esetnek egy határesete :). Azért speciális, mert (ha a felső két kötél végig feszes) egy síkingával van dolgunk. Az inga alsó fele egy gömbinga, aminek az előzővel ellentétben nem egy, hanem két szabadsági foka van. Azért határeset, mert a kötél, és a csúszka tömege elhanyagolható a gömbingán lévő nehezékhez képest. Lényegében: Egy gömbingánk van, aminek a felfüggesztése egy adott köríven szabadon mozog. Amit pedig rajzol a toll, az az ingával párhuzamos egyenes által, egy síkból kimetszett görbe(Nem kifejezetten lissajous).
Javaslat: A csúszka és a nehezék tömege legyen összemérhető, így három kezdeti feltételt tudsz adni a rendszernek indításkor (+2 ha kezdősebességet is adunk), szemben ezzel az esettel, amikor csak kettőt, így változatosabb ábrák készülhetnek:)
Nekem is van egy ötletem.Fel lehetne kötni akár 3,4,5,vagy még több zsinórt,azután csokorba fogni őket,és úgy meglendíteni az ingát.Ott milyen képek születnének…
Foucault inga a Miskolci Egyetemen:
http://193.6.11.238/view/index.shtml
@JOE90210:
Ellipszis 🙂
Robi! 😀
Nem akarlak megbántani de olyan durva álmos fejet vágsz, mintha valami durva bulin lettél volna előző este. :DD
hogy ne legyen off: Azt az ingát csak meglököd és magától rajzolja azokat a görbéket, vagy folyamatosan mozgásban tartod?
@Kornél: Köszi! Pont egy ilyen precíz magyarázatra vártam. =)
@Ben: Vagy csak sokat dolgoztam, és nem aludtam. =) Elindítod az ingát, és onnantól megy magától.
hát nekem csak valami rovásírás-hieroglifa keveréket sikerült összehoznom :SS
Kedves Zsiros László Róbert!
Ön videójában arra buzdított, hogy amennyiben rajzolni szeretnék az ingával, akkor csak tegyem meg. Így is történt. Mivel azonban nem hívta fel figyelmemet a kísérlettel járó veszélyekre, kénytelen vagyok a bírósághoz fordulni.
Íme a félresikerült kísérletem, ami kizárólag az Ön hanyagságának tudható be:
http://www.youtube.com/watch?v=uG3-ZE4sb3M
És ami a legjobban bosszant, hogy még egy ép ábrát sem kaptam…
Hát ez penge! :DD