A bennünk lévő állat felfedezése
Sok mellbimbó? Mozgó fül? Jól látható farok? Néhányunknak ezeket is fel kellett cipelni az evolúció csúcsára!
A Szertár idei első (amúgy negyedik) podcast adásában az evolúció olyan bizonyítékainak néztünk utána, amik esetenként a mai napig megjelennek az élővilágban. Ilyenek az elcsökevényesedett vagy mára az eredeti funkciójukat elvesztett szervek, de azok a tulajdonságok is, amelyek már rég eltűntek egy adott fajban, de egy-egy egyedben valahogy időnként mégis felbukkannak. Ez utóbbiakat hívják atavizmusnak. Bár az is igaz, hogy sokszor nem egyértelmű a határ az elcsökevényesedett szervek és az atavisztikus jellegek között.
Szó esett többek közt fogas csirkékről, farokkal születő és kígyószívű emberekről is. Utána jártunk, hogy mi az a Darwin-gumó, mire jó a libabőr és a vakbél…izé, féregnyúlvány (itt egy kis kitekintést teszünk a nemi beteg koalák világába). Rávilágítottunk a harmadik szemhéj meglétére és az idegesítő bölcsességfogak mivoltára, valamint szó volt a sokmellbimbójúságról is. Az is kiderült, hogy szemben azzal, amit Lombroso gondolt, mi az összefüggés a fájdalomküszöb és a bűnözők között, valamint hogy miért nehéz evés közben csak a kaját bámulni.
Sok érdekeset tanultam ebből amire nem is gondoltam volna!
Közben felmerült bennem, hogy mi a helyzet az ásítással? Miért ásítunk?
Bár most nem néztem utána, de úgy tudom, hogy az ásítás okai nem teljesen tisztázottak. Korábban volt olyan álláspont, hogy a fokozott figyelemmel járó nagyobb oxigénszügségletet elégítjük ki így, de mintha ez a hipotézis megdőlt volna. Érdekes téma. Lehet, jó lenne utánajárnunk. =)
Nagyon tetszett ez a videó, főleg mert én is tapasztalok hasonló jelenségeket magamon. Az egyszerű fülmozgatástól kezdve képes vagyok az orrcimpáim le- és felhúzogatásához úgy, hogy nem nyúlok hozzájuk. Akár külön külön is meg tudom csinálni. Továbbá tudom rezegtetni a szemem, amit nem tudom hogyan. Szerintem valahogy stimulálom a szemmozgató izmomat, amitől a szemem rezegni kezd. Remek podcast volt még sok ilyet.
A szemrezgetés szerintem más téma. =) Igyekszünk majd hasonlókat csinálni még. Köszi.