42 – Segítség!!!

Tudom, hogy legtöbben már nem győzzük vágyni azt a szívrepeső érzést, amivel majd a Törülköző nap és Geek Pride Day örvendeztet meg. Addig viszont segítségre van szükségünk!

Az összes programot megtaláljátok az esemény oldalán, itt csak a kiemelt területek szerepelnek. Kezdjük rögtön a legfontosabbal:

Élő közvetítés

Már a legutóbbi Szertár találkozó után is kritikai éllel jegyezte meg több résztvevő, hogy milyen jó lett volna bekapcsolni a netes közösséget is az akcióba egy élő webkamerás közvetítés által. Az Indavideon erre van lehetőség, mi több, főoldalon mennének az események, ha a technikai részét meg tudjuk oldani.

A 42 kísérlet és előtte a Kockaéder fellépése lenne talán a technikailag legkönnyebben kivitelezhető (a két esemény rögzítetten a Millenáris Szabadtéri Színpadán lesznek). Aki rendelkezik tűrhetőbb kamerával, és netkapcsolatra tudja bírni, és még segíteni is tudna, az nosza, jelentekezzen, hogy tisztázhassuk a részleteket!

42 kirakás

Ha részt vennétek a 42 kirakásban, feltétlenül iratkozzatok fel itt, hogy úgy tudjunk tervezni!

Szép meg jó ötlet, hogy rakjunk ki 42-t néhány száz emberből. Meg is fogjuk csinálni. Viszont elsőáldozók vagyunk e téren. És bár vannak elméleteink, hogy hogy lehetne leghatékonyabban megoldani, azért örülnénk olyanok segítségének/tanácsának, akik már raktak ki mindenféle szövegeket, jeleket, ábrákat emberekből.

Terjesztés

A Szertár Offline után letettem arról, hogy hivatalosan küldjek ki tájékoztatót iskoláknak. Az esetek minimum 99%-ban úgyis az iskolatitkár kukájában köt ki. Ti viszont még szólhattok osztálytársaknak, haveroknak, szomszédoknak, mindenkinek. Fészbukozzatok, viveljetek, tvitterezzetek, kiabáljátok bele a világba, hogy kirakunk, felvonulunk és kísérletezünk!

Ne hagyd otthon a…

…fényképezőgéped, kamerádat!

…transzparensedet! (az MKKP a Tűzraktérben tart majd transzparenskészítő workshopot vasárnap 16-tól)

törülköződet!

És amíg el nem jő a nagy nap, készüljetek fel lélekben Bazsó “Nino Karotta” Gábor, a Geek Pride Dayre ráhangoló költeményével. A verset ekképp helyezte a szerző verbálisan tudatunk gyújtópontjába:

“Fogalmam sincs, hogy jó-e bármire, de ünnepélyesen nektek ajándékozom a 2007-es Egy mondat a nördségről című versem, ami valójában erre a napra született, csak ez akkor még nem volt feltalálva. Tegyetek vele bármit, vagy semmit, igény szerint.”

Előre is köszi a segítséget!

Ha tetszik, amit csinálunk, támogass minket Patreonon! Köszönjük.

Zsiros László Róbert

Tudománykommunikációs felderítő | Edutainer | A Szertár alapítója