Folyik-e a szárazjég?
Sok info a szárazjégről egy videóban. Bónusz fícsörként mély erkölcsi tartalom.
Persze a cím legalább annyira hibás, mint a videóban elhangzó "hideg hőmérséklet" és a "kupak kinyitása". Mindenesetre sok mindenről szó esik ebben a videóban (például arról, hogy hogy lehet a szárazjeget megolvasztani), és sok mindenről nem (például arról, hogy mi az a fehér "füst" a pohár fölött.)
Ez a kísérlet pedig TÉNYLEG veszélyes. Nekem sem lenne szabad pl. puszta kézzel szárazjeget fogdosnom. Viszont én vagyok annyira kocka nekem már van annyi rutinom, hogy tudjam, hogy kell úgy megfogni, hogy csak minimális sérülést okozzon.
Olyat meg TÉNYLEG soha ne csináljatok, hogy a szárazjeget bezárjátok egy edénybe*.
Egyébként folyékony halmazállapotban van a szén-dioxid a CO2-s oltókban vagy a szódáspatronban is. Csak azok ugye nem átlátszóak…
*Ezt a kísérletet max. fizika/kémiatanárral csináljátok órán, amikor a hármaspontot tanuljátok…minimum védőszemüvegben. Azt meg ne várjátok meg, hogy az ÖSSZES szárazjég megolvadjon, mert onnantól a nyomás igen gyorsan nő, ti meg igen gyorsan nem tudjátok eldobni a tégelyt…
megpróbáltam végignézni, de a száraz és víz jég közti különbség, és belső értékek óta a padlón fetrengek…:D
amúgy
múltkor nem szóltam hozzá, de 1k-val én is besegíthetek egy kamerába, és ezzel nem a te hobbidat támogatjuk, hanem a miénket 🙂
“köszönet érte a csodák palotájának?”:Dfogtad és elhoztad vagy ez hogy történt?:Djah,és ők(Ti)honnan kaptatok olyan PET palack előformát?
@Nakedape: melyik részével nem értesz egyet? =))))))
@Minusz: na de hát még a feltételezést is kikérem magamnak! (amúgy igen, kb így volt)
az előformák egy részét egy kollegám szerezte valami tanítványán keresztül, aki ismert olyat, aki tudta, hogy honnan lehet szerezni. a másik részét meg nem tudom. de az is valami hasonló forrás lehet. =)
@Zsiros László Róbert:
teljesen egyetértek,csak az igazság fájdalmas, így a földre kerültem.
a szárazjéggel nekem az a kedvencem amikor mondják, hogy veszélyes fogni, majd körbeadják
Kicsit eltér a témától a kérdés. Valahonnan le lehet tölteni a szertár háttérzenéjét?
Egyre jobbak az adások, nagyon szép munka! Szertár for ever!
Lekezdett buborékolni mint állat! Nagy vagy Laci, de mikor látunk olyan kisérleteket, amiket mi is megtudunk csinálni?:D:P
1) valaki jöjjön ide, és csinálja meg a szgépemet, mert én nem látom a videót…:-((
… így csak elképzelni tudom…úgy tök jó! :))
az a fehér füst a harmatpont alá csökkent víz kicsapódása ha jól emlékszem.(szóljatok ha nem)
apropó, ilyen harmatpontos-folyékony jeges-érintésre megfagyó kísérletet te is csinálhatnál, mert nekem nem jött össze soha:(
és két kérdés: most kémiára kell sókristályt csinálni csak nagyon lassú (még csak kis darabok vannak az alján)hogy lehetne felgyorsítani? Alápörköléssel?
és kell cukorkristályokat is de az el se indult:(
úgy kell hogy egy befőttes üvegbe spárgát lógatni egy hurkapálcáról, na most nincs se spárga se pálca, így szalvétát és egy műanyag rudat, használtam ez a baj?Mit kéne csinálnom?
asszem ez volt az eddigi legállatabb szertár-vid!!
találd ki, hogy hogy segítsünk, mert ha szerdánként nincs ott az rss-ben az új adás, az helyrehozhatatlan károkat tud okozni 🙂 – amúgy meg nakedape kollegának igaza van: nem miattad, hanem magunk miatt :))
@petimanus: dobsz egy mailt, átküldöm neked. amúgy youtube-on keress rá.
@Nakedape: meg lehet érinteni. ha folyamatosan “dobálod”, és nem érintkezik mindig ugyanazzal a bőrfelülettel, akkor szinte semmi gáz. a szinte csak azért kellett a mondatba, mert mindig van rajtam egy-két friss fagyásnyom [szárazjég, nitrogén, -70°C-os hűtő ajtaja]
@blogger01: jövő hétre kifejezetten olyat tervezek.
@Nyári Mikulás: szerintem el tudod képzelni: víz + CO2(sz), PET-előforma + hármaspont. =)
@PETI: annak a nátrium-acetátos kísérletnek nem sok köze van a harmatponthoz. nekem se sikerült még normálisan. [kristályokhoz: forró vízben oldjál annyi cukrot/sót, amennyi feloldódik. amikor már látod, hogy hiába kevergeted, és még mindig van az alján, akkor jó. öntsd át tiszta edénybe (az aljáról ne menjen át a fölösleges só/cukor)a műanyag rúd nem baj, lehet ceruza is vagy bármi. a lényeg, hogy ne essen bele. használhatsz cérnát is. rakjál a végére mondjuk egy gemkapcsot. ez sokáig tartó folyamat. néhány napig eltarthat.)
@contrapunk/t: már megoldódni látszik a kamera-gép probléma. azért köszi mindenkinek =)
@Zsiros László Róbert: ok akkor kipróbálom a cérnát, de én nem erre gondoltam, hanem, hogy a vizet(kb. 2°C) beleraksz egy hidegebb sós vízbe(kb. -4°C) ha a víz lassan hűl le(vagy nagyon gyorsan, már nem tudom) akkor a víz nem fagy meg, de ha belenyúlsz vagy homokot szórsz bele, akkor hirtelen megfagy.
@Zsiros László Róbert: Tuti volt ez a kísérlet, nagyon élveztem. Csak arra lennék kíváncsi, hogy tudsz egyszerre több embernek linkes választ adni a kommentekben! Köszi 🙂
@Zsiros László Róbert: tudom, csak a stílus tetszett, én is dobáltam a kezemben, és nem is tűnik úgy, hogy rontott volna bármit is a fittségemen (darwini értelemben )
azért az érdekelne hogy vizes kézzel fogtad e már meg;)
(mármint a szárazjeget)
(csillag vs. hengeres :D:D nagyon jó!!!)
akkor te már tudsz otthon tartani szárazjeget:D
azt még el kell, hogy mondjam nagyon jó videóid vannak!!
még eszembe jutott valami!
Ha a Co2 láthatatlan akkor amikor beledobtad a pohárba és az a fehér köd mi volt ??
@hodosy: úgy tűnik engem senki sem vesz észre….
leírtam már a ködöt…
Help me!
Kémiatanárral játszottunk piknikre vittemet(kitalál egy szabályt, hogy mit vigyünk a piknikre pl. elemeket és nekünk ki kell találni a szabályt, és mondani kell rá helyes választ is pl. segítségnek mondja a klórt akkor elemek kellenek és én még mondom a szént)
ennyit segített, hogy a jég is jó és még a klór is(fa, levegő, víz, sósav nem volt jó, de az utolsót lehet, hogy nem is mondtuk)
Mi a szabály?
közben lett PET előformám ! meg kéne csinálni kémia órán csak nemtudom a suli tart-e száraz jeget !?
Azt álmodtam, hogy valami mediterrán országba utaztál, és pálmafás ingben nitrogénes koktélokat kevertél a tengerparton, és a narancsfák alatt, háttérben naplementével egy öt csillagos hotel kerti színpadán csináltál vízes rakétát…:-))
Utoljára novemberben olvastam a blogot, azóta eltelt egy kis idő, de ma valahogyan eszembe jutott. Addig visszanéztem az összes videót, csak így tovább! Szuperül csinálod!
Ja, és felvettem könyvjelzőbe, nehogy elmulasszam a következő részt! 🙂
ez nagyon jó kis videó lett, és a téma is kifejezetten érdekes, GRAT!!
holmarad a mi kísérletünk? a következő?
ne! 2 rossz dolog 1 napon
@Nakedape: szia ezt szeretném ha megnézné mindenki szerintetek ez lehetséges lécci róbi vagy lászló utánanézel a vizet összekeverik avizet valamivel és berakják a hűtőbe pár percre és mikor kiveszik fognak valami tálat beleöntik és megfagy.itt megnézhetitek http://www.youtube.com/watch?v=dIZmU-QESFg
ez nem víz ez nátrium-acetát, és már ez a vidi fönn volt az oldalon.
meg tudod mutatni?
mármint ugyanez a videó volt fenn és mondta ZS.L.R, hogy még neki sem jött össze ez a kísérlet
jaj legyen már új videó ez megőrít :SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS
@domi554: http://szertar.blog.hu/2008/12/03/a_tudomany_alapjaiban_valo_megrendulese
Meg van még róla szó itt-ott kommentekben.
@Nagykócsag: egy kommentben többször is megnyomhatod a “válasz erre” gombot.
@relli1: fogtam már meg vizes kézzel a szárazjeget. fogalmazzunk úgy, hogy k…egyetlenül kellemetlen.
@hodosy: a fehér “füst” az vízpára.
Mi történik ha bezárjuk a száraz jeget?
egy idő után bummm:
vagy lelövi a kupakot
vagy szétreped
@blogger01: Ezen gondolkoztam én is!
Lehet hogy egy marha nagy hülyeséget kérdezek, de: A szárazjég elkezd olvadni és a szén-dioxid elvileg tágul, vagy nem?
@blogger01: @vd111: az, amit PETI mondott. tágul, tágul, egészen addig, amíg már nem tud a megnövekedett nyomásnak ellentartani a tárolóedény, és akkor…
lehetne vegyíteni 2 kísérletet:
mi lenne ha raknál bele keményítős trutyit és egy bizonyos nyomás után megkeményedne.
csak az lenne a baj, hogy a vizes trutyi lehet, hogy megfagyna:S
Amúgy nem tudom, hogy mire lenne jó a kísérlet, talán megmutatni, hogy mennyire kemény lehet a trutyi:P
@Zsiros László Róbert: És mi a legrosszabb eset, mitörténik?
@Zsiros László Róbert: Azon kívül, hogy felrobban. Velünk mi történik?
@blogger01: az attól függ;)
ha a kezedben van éppen akkor, akkor sztem búcsút mondhatsz az ujjaidnak (ha az előforma reped szét)
ha nem fogod, akkor is ajánlott egy 6mm-es (de lehet hogy vastagabb) plexi mögül figyelni a dolgot, mert a szétrepülő darabok eléggé nagy sebességgel indulnak el előre nem megjósolható röppályájukra
ha a kupak repül le akkor meg ne a szemed felé tartsd 😀 (persze a szemed az első esetben is veszélyben van)
amúgy a hirtelen tágulás következtében erős lehűlés is történik, szóval a lerobbantott ujjaid még meg is fagynak
kihagytam valamit?:)
@relli1: Köszi szépen, így már érthető. De Robinak mért nem robban szét? 😛 (nem mintha akarnám) Az sem tűnik tulságosan nyomásbírónak. (vagy az?)
AM. egy kérdés. Egy szóra hogy lehet linket rakni mint Robinak a Möbius szalag, meg a … na értitek nem?:P
@blogger01: a linket nem tudom
robinak azért nem robbant fel, mert nem várta meg hogy az összes szárazjég folyékonnyá váljon, azaz végig az ún. “hármasponton” maradt, ahol a nyomás ugyan nagyobb a légköri nyomásnál (nem tudom fejből hogy mennyi, de a “tubus” kibírja), de mindaddig állandó (vagy csak keveset változik :?) ameddig mind a három fázis megtalálható
amint eltűnik a szilárd halmazállapot a nyomás hirtelen megnő és BUMMM
@relli1: bizony, bizony. Egyszer kémián megcsináltuk, elég jól sikerült. Félliteres palackba kis víz hogy gyorsabban szublimáljon, becsuktuk és vártunk. Aztán felrobbant. Mondjuk ezt az udvaron, szóval tisztes távolságból tudtuk szemlélni.
Szia Robilaci! 🙂 Lenne egy pár kérdésem:
1. Hogy sikerült a vizsgád?
2. Ha megígérem hogy nem fogom meg puszta kézzel, akkor kapok egy pici szárazjeget???*.*(a kémiaszertárnak:) )
3. A Folyékony CO2-hoz sehogy nem lehet hozzáférni?:) Szívesen megkóstolnám 😛
apropó! Ha belerakom a szárazjeget a waterbe akkor hogy tudom azt uijra szárazjéggé csinni?:D
És miután kinyitottad az előformát több szárazjég lett benne?
PET palack előformát lehet készíteni, láttam rá kísérletet. A műanyag “emlékezik” az eredeti alakjára és ha a lágyulási tartományba melegítik, akkor összemegy az előforma alakjára. Amikor nekem mutatták, akkor baromi sós vizet forraltak és abba mártották a palackot (a lágyulási tartomány kezdete nem sokkal 100°C fölött van). Egyszer ez is lehetne a szertárban, marha látványos.
@leni536: ezt én danone-os műanyaggal láttam (a csodák palotájában)
@leni536: abban az előformában azért nem bíznék annyira, mint az “eredetiben” =)
@PETI: azt én is láttam már ott =) tervezem is majd megcsinálni. valahogy nekem sosem lapul ki olyan szépen koronggá, ahogy annak lennie kéne… még gyakorlom majd, mielőtt szertár lesz belőle =)
Nekem nem válaszolsz?
Szervusz Robilaci!
Nagyon jópofa kísérlet. Kár hogy a kritikus hőmérsékleten bekövetkező fázishatár-eltűnést már nem lehet vele bemuatni…..
Amúgy ez utóbbit láttad már élőben? (én még soha). Egy jó erős üvegcsőben be lehetne mutatni, amint az alábbi linken olvasható:http://www.kfki.hu/chemonet/hun/teazo/lengyelb.html. Bár ez tényleg nem veszélytelen. Állítólag régen lehetett is ilyen beforrasztott üvegcsöveket kapni.
Hogy lehet úgy megfogni a szárazjeget,hogy az ne okozzon sérülést?
Elmondja nekem valaki, hogy honnan lehet szárazjeget szerezni?:) (de komolyan)
Time Warp is innen lopott…:D
jok a vidikde honnan lehet szarazjeget szerezni?
@equilen: asszem a messer hungarogáznál de nem biztos. De azzal nem lehet csak úgy nejloszatyorba rohangálni:)
“elkezdett buborékolni, mint ÁLLAT” xDxD
Mért csak akkor “füstöl” a szárazjég, ha vízbe rakjuk? 🙂