Palackroppantás. Hát ezért.
Közel két hete felpakoltam egy kísérletes videót, és vártam, hogy adjatok a jelenségre magyarázatot.
Gigantikus mennyiségű levél jött. Hatvanvalamennyi. Szerencsére nagy része helyes válasz volt. (Elfogadtam azt is, hogy ha nem ugyanazokat az anyagokat írtátok, de a rendelkezésre álló infók alapján ugyanez játszódott volna le.) Igaz, így rengeteg cetlit kellett gyártanom, amiből aztán közjegyző távollétében kihúztam hármat.
Sárosi Szabolcs, Péter Áron és Bottlik Gábor most bizonyára nagyon népszerű lesz a csajok körében, ugyanis magukkal hozhatnak még valakit szeptember 18-án a Csodák Palotája új, közlekedéssel kapcsolatos kiállításának VIP tárlatvezetéssel megspékelt sajtómegnyitójára.
A többiek se csüggedjenek. Egyrészt, mert a Csodák Palotája 19-étől a nagyközönség számára is nyitva lesz végre, másrészt lesznek még játékok a későbbiekben is.
Ja, hogy mi volt a megfejtés?
A lényeg, hogy a palackban levő por szódabikarbóna volt. Ahogy ecetet öntöttem hozzá, szén-dioxid képződött. Ez feszítette meg a palack falát. A szén-dioxid kiszorította a levegőt a palackból, így amikor nátrium-hidroxidot töltöttem bele, és összeráztam, a szén-dioxid reakcióba lépett vele, és nátrium-karbonát keletkezett. Márpedig ha a szén-dioxid már a löttyben van, akkor nem lehet a löttyön kívül is. Tehát ott nincs semmi. Vákuum. Na és ekkor jön a külső légnyomás, ami összeroppantja a palackot. Taram!
Ugyan nem a kérdéses jelenséggel kapcsolatos, de Moróné Tapody Évától is kaptam egy levelet két fényképpel:
"Két nagyon idevágó kép készült, egy kolléga készítette [Kissné Fodor Tímea]. Mivel a Torricelli-kísérletet és a víz forráspontjának nyomásfüggését igazoló kísérletet a Mont Blanc-on is elvégeztük, a maradék vizet a palackba zárva visszahoztuk és így nézett ki lent a palack. Annyira jó! (A palack Medgyes Sándorné Zsóka kezében van, aki több fizikakönyvet is írt)"
Azért valljuk be, a szódabikarbóna-ecet-NaOH kombó olcsóbb és kevésbé fárasztó. =)
Akkor tengerimalac nélkül működik?
Be sajnálom, hogy nem lehetek ott a megnyitón. Majd máskor én akarok nyerni!
:)))
na meg én
Hát ilyen az élet:P
Grat a nyerteseknek.
pedig mi már nagyon készültünk az útra:P
Majd legközelebb.
Üdv Kisvárdáról
Először is gratulálok a nyerteseknek!
Tényleg remek a kísérlet, de egy dolgot azért árulj el. Honnan vegyek én nátrium-hidroxidot ha nem vagyok kémiaszakos hallgató?
@mig8: nem a végrehajtás volt a lényeg, hanem kitalálni, hogy mi okozta a jelenséget…azért a kettő közt van különbség!
Két anyag reakciójából lesz valami gáz, amit egy harmadik anyag megköt, kis utánajárás és kísérlet nélkül is kitalálod:)
@mig8: talán kalcium-hidroxiddal próbálkozz, azzal is működik, és lehet otthon is.
@mig8: Nem kell kémiaszakos hallgatónak lenned hogy NaOH-t vegyél…
Gratula a nyerteseknek!
Hahóó
Mikor jön már a vidi???
Nem bírom:D
Léccii
Kissné Fodor Tímea véletlenül nem miskolcon a Bláthyban tanít? mert ha igen, akkor Ő (is) volt a kémia tanárnőm 🙂
eszmeletlen jo a blog! igy tovabb! vegre valaki ertelmes dolgokrol ir! 🙂
ma tevedtem ide eloszor es vegigneztem az osszes videot.
hello várjuk a vidit!
ezerrel csináljuk a felújítást a csodák palotájában. holnapra kész kell lennünk. nincs időm ezen a héten videót csinálni. remélem, megértitek. =/
ok de jövő héten 2 adás vagy valami pótlás vagy akármi mert kihalok a suliból!!!!!:D
@pro32: Fogd be 😀
Na jó, mondok egy kísérletet.
Egy palackba rakj H2O-t, és POK-t, rázd fel, és várj 3-4 percet.
Egy érdekes állat lesz belőle :O
pok?????????
@pro32: Nem fogtad fel, mi?:D
@Skychi:
Vizipók?
@mig8: igen. ahogy @Skychi írta, a vízipók képlete a hákettőópéóká. =)
@pro32: meglátjuk, mit tudok kihozni. de kárpótlásképpen holnap gyertek az andrássy útra. ott leszünk kint egy rendezvényen kísérletbemutatókkal a csodák palotájából. per pill pontos helyszínt nem tudok. jövő pénteken pedig a kutatók éjszakáján nyitva van a csodák palotája egész éjjel. én meg a tanszékemmel csinálok akciót a szomszédos épületben.
ok ott leszek ha tudok
a fehér por amire mondtad, hogy ez nem az akkor a SPERMÁT értetted?
de most tényleg, hol lehet marónátront beszerezni?
@kazohin: vegyszerboltban
Grats a nyerteseknek és jöhet még pár ilyen feladvány máskor is 🙂 Csak ne a vidijók helyett. Jah és RobiLaci erre a hétre felmentést kapsz (önhatalmúlag) de csak mert olyan jól célzol 🙂
Egyébként a kutatók éjszakája kb mikor “kezd”?
Hát kedves Zsíros László Róbert, érdemes volt lejönni Szegedre, ugyanis Moróné tanárnő a szegedi Tömörkény István Gimnázium lekes és lelkiismeretes tanára és kisérletezője. A fizika évében rengeteg programot szervezett… A legutóbbi akciója amire emlékszem, az az volt, hogy Szeged egészét átfogva méretarányos Naprendszer-modellt készített diákjaival. Cikk/kép: szegedma.hu/hir/2009/06/naprendszer-tura-a-viztoronytol-a-csillagvizsgaloig/
Akkoriban is sejtettem, hogy jó az nekem, ha ő tanít, utólag pedig kifejezetten örülök, hogy keze alá kerültem. 🙂
@Lobster1978:
Kutatók éjszakája: pénteken 17.00-24.00.
Bővebb infó:
http://www.kutatokejszakaja.hu/index.php?page=3
@Jack in the Greenajt: Moróné azon, sajnos kevés fizika tanárok egyike, sőt kiemelkedő képviselője, akik mindent megtesznek azért, hogy a természettudományos oktatás és gondolkodás ne tűnjön el az életünkből.
@SENKISENKI: hát te eszméletlenül hülye vagy.
http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/olvas/hogyan-tegy-be-egy-tojast-egy-uvegbe/ Ez hogyan lehetséges? Mi a magyarázata?
szerintem sósavval leoldották róla a mészréteget -mint azt egy régebbi videóban Robilaci is megtette- és onnantól a vákuum dolgozott magától:P
Ding-dang.
Még kísérletezel a H2OPOK-val? (:
@rokku2: az, amit alkoholnemtes pénztár mond. annyi különbséggel, hogy szerintem elég megfőzni és megpucolni. =)
@Skychi: nem. most gőzerővel a kutatók éjszakájára készítem az anyagot. este később nekiállok a szertár kísérletnek. remélem, még ma felrakom. ha nem, akkor holnap este. a szeptember ilyen sajnos… =/
baszki eza fizika tanárom XDXDXDXDXDD LOOOOL
na mindegy várjuk tömegesen a vidit! 🙂
én is várom régen volt máár :S
no hali, tegnap éjjel nem vlt időm befejezni. a kísérleti részt felvettem, még hozzányomom ma munka után a magyarázatot, megvágom, és mehet. jó lesz. 😉
aztán meg gyertek pénteken este kutatók éjszakájára a millenárisba. majd felrakok este erről is anyagot. =)