Iskolai kísérlet, avagy a robbanva forró víz
Általában olyan kísérleteket mutatok, amiket otthon is meg tudtok csinálni. Most viszont kifejezetten egy olyan kísérlet következik, amit órán kell elvégezni. Na ja, persze ehhez a tanárt is meg kell győzni. Hajrá!
Többnyire, ha látok valahol egy spéci laborkörülmények közé való kísérletet, azt próbálom otthoni léptékűvé nagyítani, házilag kivitelezhetővé tenni. Itt viszont más volt a helyzet. Láttam ezt a kísérletet jó nagyban*, és próbáltam lekicsinyíteni, hogy beférjen az osztályterembe. Oké, számtalan módja lenne annak is, hogy otthon is össze lehessen dobni ezt a kísérletet. Na de akkor hol marad a kihívás? Javaslatok iskolai szituációs gyakorlatra: “Tanárnő, ne írjunk már témazárót! Tudunk inkább egy jó kísérletet!”
Várom a beszámolótokat, hogy hogy ment. Ha végképp nem tudjátok meggyőzni a tanárt, akkor gyertek el a Csodák Palotájába. Ott tuti kivitelezhető, hiszen ezt a webizódot is ott forgattam. (Na és persze köszönet a helyszínért és eszközökért).
*Forrás: ezen az oldalon a “Boiling flask” című videó. De érdemes megnézni a többit is!
na ez kiraly!
regen volt mar ilyen erdekes, latvanyos kiserlet…igy tovabb 🙂
Ez a kísérlet ismerős lehet a suliból, csak ott ammóniával, vagy sósavval csinálják.
@kicsikémikus: Ja, a mi osztályunkban kb egy évig halogatták. 🙂
Egyébként a hangminőség lett jobb, vagy én “ütöttem” túl nagyot rá a nem jól működő fejhallgatómra? 🙂
Szerintem a régi blog címét át kéne irányítani erre az új címre, mert gondolom sokan még arra mennek fel, illetve a google is arra hivatkozik. Megérné átirányítani…
@zzz: Szerintem is kéne…
@zzz: @Bence: az nem megoldható.
@Zsiros László Róbert: De miért nem? Szabályzat nem engedi, vagy tachnikailag nem valósítható meg? Csak azért mert volt már rá példa, hogy átirányítottak egy blogcímet, miután saját weboldala lett a bloggernek.
@zzz: ebbe most ne menjünk bele. üzleti titok. =)
@Zsiros László Róbert: oké,oké 🙂 csak egy ötlet volt, nem gondoltam, hogy ilyen kényes témát érintek… 😀
Most olvasom: “A C-vitamin termelésére a legtöbb állat szervezete képes, kivéve a tengerimalac, a majom, a pisztráng és a lazac. S mi… “
@Emc: Ja, a tengerimalac egyébként tényleg igaz, a többiről még nem hallottam. Érdekesek azok is!
Esetleg a régi blogon legalább egyértelműsíteni kéne az új címet. A Meglepetééés nem biztos hogy elég látványos egy betévedőnek (persze aki törzstag az kiszúrja) de a többieknek esetleg egy látványos fejléc vagy az oldalsávban egy feltűnő kiírás nem ártana…
ui: még mindig hajlandó ez az oldal jelszómailt küldeni nekem… 🙁 Miért nem szeret ez engem???
@Emc: hát gondolod, véletlen a tengerimalac??? =)
@Lobster1978: lesz egyértelműsítve. csak várok egy bizonyos eseményre. =)
ui.: már jeleztem a problémát. állítólag megy most is, csak lassan… =/ majd rákérdezek megint, mit lehet tenni
@Lobster1978: GMail-re, ha fél óra alatt is, de elküldi.
@Zsiros László Róbert: Nem lehet véletlen. Ahogy az sem, hogy a tengerimalacról már automatikusan a Szertár jut eszembe 🙂
Szia Laci!
Azt szeretném kérdezni hogy eltudnád-e küldeni az Echt: Frunk számot amit használsz?Nagyon örülnék neki!
áron sztem youtube-on rajta van sőt biztos 🙂
Tudom de nekem mp3 kellene
@Áron: csak monoban van meg…és elég rossz minőségben.
teljesen jó lenne 🙂
@Áron: ment a mail
Köszi 😀
mért kell hogy “jó mocskos” legyen az a lombik??
@KIllerman1995: Nem hinném, hogy szükséges. 🙂
Szia!
Keratív blogger díjat kaptál :)részletekért katt:
tuncite.blog.hu/2010/02/10/a_kreativ_blogger_dij
@Tünci: Nem hinném, hogy kiteszi a logo-t, mert nagyon nem illik bele az oldal design-jába, és különben is gagyi a kinézete. De lehet…
Na mindegy, azért sok siker.
@zzz: Teljesen megértem 🙂 sőt.. én is csak azért bajlódtam vele, mert egy kedves barátomtól kaptam.. úgy éreztem, hogy a szertár az egyik olyan amit kitüntetnék 🙂
@Tünci: nagyon köszönöm. remélem, tényleg nem baj, ha nem teszem ki. kárpótlásul viszont fél órán belül jön az új kísérlet. most konvertálom. =)
Nagyon jó az oldal..nekünk még nincs kémiaóra, de szakköre járok, mert ezek sztem érdekes dolgok.:)Ja ez a kísérlet mondom a tanárnak, hogy csináljuk meg. Laci letudnád írni röviden, hogy mondjam el a kísérletet?:DPontos hozzávalók?:D
Igen, a sósavra én is emlékszem. Azt szökőkút-kísérletnek hívták. Egy csepp vizet kellett beengedni a HCL-gőzzel telt lombikba. A vízben feloldódott a HCl és vákum lett, amitől utána bezúdult a víz.
Sziasztok! Lehetséges az hogy a lombik szétrobban, amikor a víz eléri a falát? A hőmérsékletkülönbségre gondoltam
Köszi a választ: Tibi