Árvízi kísérlet
Természettudományi kísérlet helyett ez most inkább a társadalmi összefogásra irányul.
Végezzünk egy kísérletet: adott egy rendezett kis borsodi falu, Szendrőlád. Tételezzük fel, hogy az 1900 lakóból közel 600 embert kitelepítettek, a házak egy része lakhatatlanná vált egy árvíz miatt (elég könnyű feltételezni, tekintve, hogy ez a tényleges helyzet).
1. Gondolatkísérlet
Ha az elmúlt több mint két évben minden egyes megnézett Szertár webizód után a letöltő 100 forintot utalna a helyi önkormányzat számlájára, akkor valami 150 és 200 millió forint* közötti összeggel lehetne helyrepofozni a falut. Az azért már sokmindenre elég.
*Durva becslés – január körül valamivel 1 000 000 fölött volt az összes letöltések száma a különböző videómegosztókon.
2. Essünk neki!
2.1. Pénzadomány Azt nyilván nem kérhetem, hogy emlékezzen vissza mindenki, hány videót is látott, majd szorozza be százzal, és utalja át. Azért egy próbát tehetünk – mindenki a saját erejének megfelelően. Az önkormányzat katasztrófaelhárítási munkáinak költségéhez közvetlenül is hozzájárulhattok némi adománnyal.
A számlaszám 11994002-06348106-10000001 – Községi Önkormányzat, Szendrőlád (A közleménybe írjátok be, hogy Árvíz)
2.2. Egyéb adomány, önkéntes munka Logisztikai szempontból a pénz a legkézenfekvőbb adomány. Szükség van azonban tartós élelmiszerekre, matracokra, ruhára, gyermekjátékokra is. Ezek eljuttatása elég bajos, de esetleg nyár közepén szervezhetnénk valami szertáros kirándulást a környéken, amit összeköthetnénk ruhák, játékok stb. szállításával. Esetleg csinálhatnánk közösen valami taneszközkészítő workshopot a helyi általános iskolában vagy ilyesmi. Ez csak egy ötlet volt, tényleges javaslatokat várok kommentekben.
3. Miért pont Szendrőlád?
Először is, az ország egyik legszegényebb településéről van szó. Másodszor pedig van némi személyes kötődésem (édesanyám ott dolgozik egy idősek otthonában).
A segítséget előre is köszönöm.
RbLc
üdv
én benne volnék ilyesmiben, de azért az tényleg kicsit sokra jönne ki, ha minden megtekinetett webizód (összesen 153 db :D, persze ez nem mind videó, de akkor is) után 100 Ft-ot utalnék.
esetleg jó volna ha valamilyen módon kapcsolhatóak lennének az adományok a Szertárhoz, mondjuk a közleményben feltüntetni vagy egyéb módon (nekem most ez jutott eszembe).
üdv
relli
@relli: az csak egy gondolatkísérlet volt. én most 2000-et utaltam, plusz próbálok annyi kaját vinni, amennyit tudok.
Hát tőlem azt is beírhatjátok, hogy “Szertár Szendrőládért”, de szerintem nem ez számít most…
utaltam
sok kicsi…
utaltam.
kitartást a károsultaknak…
Utalni nem tudok, de azt hiszem, van pár ruha, amit el tudnék küldeni. Mikor megyünk vagy mikor mész Laci (vagy nem is tudom, hogy hívjalak)? Jó lenne, ha minél előbb megkapnák, valószínűleg nekem is jól jönne ilyen helyzetben.
JÓ post, hozzátenném, hogy akinek van használható, felesleges takarója, arra nagyon nagy szükség van a régióban, de ezt a híradóban is bemondták.
Nekem is va pár holmim:D ajd ha megyünk mindenképp csatlakoznék:P
Nekem is “károsult” rokonom, a helyzet valóban katasztrofális. De szerintem (ami nem fog feltétlenül tetszést kiváltani) az van, hogy ez É-M.o. ezt minden évtizedben átéli egy párszor, és nincs mit tenni, ez a természet, tehát a segélyekre mindig szükség lesz! Nekünk, szertárosoknak nem árt fogyelembe venni az okot: ugyanaz játszódik le nagyban, mint ami a Ködpalack (http://www.szertar.com/webizodok/kodpalack/) kísérletben van, azaz az Eyjafjallajokull füstjére lecsapódik a levegő párája, stb…
Ui.: Egyesek szerint, és ez való igaz, az európai hírek között az utóbbi két évben feltűnően előtérbe került Izland. Ott kezdődött a válság két éve, és az volt a végső kívánsága, hogy hamvait szórják szét Európa felett. Ez ugye idén meg is történt, a fent említett vulkán jó-, vagy inkább rosszvoltából. Na nem zavarok több vizet, csak kommenteljetek tovább…:)
Ha valaki pénzzel szeretné segíteni az árvízkárosultakat, van egy egyszerűbb módszer: a 1749 felhívásával 200Ft jut a Magyar Vöröskereszthez, amit továbbítanak az árvízkárosultaknak.
Utaltam.
Más: mikor lesz kísérlet, én értem hogy sok dolgod van de már nagyon várom
@Yvorl: valóban. ez is egy megoldás. így viszont közvetlenül, azonnal odajut a pénz, ahol azonnal szükség van rá. természetesen mindenki úgy támogat és azt, akit és ahogy szeretne.
@kla1997: konkrétan arra nincs időm, hogy a kamerát előássam, nemhogy kísérletezzek. sajna ez van. vége lesz a vizsgáknak (munka határidőknek, konferenciáknak, továbbképzéseknek – ami mind most június-július közepére összpontosul), újra lesz rendszeresség. én is várom már a végét, hidd el. türelem.
Felhívtam 3x a számot:D
@Zsiros László Róbert: Ha sikerül a kamerát előásni, még ha kísérlet nem is jön össze csütörtökre, egy érdekesebb előadásról (?) esetleg lehetne pstot készíteni. Ez egy ötlet.
@Trócsányi Péter: a kamera “előásást” képletesen értettem. milyen érdekesebb előadásról? gondolom, valami érdekesebb előadást is találnom kéne, felkészülni, elmenni, felvenni, megvágni, feltölteni. még több idő, mint kísérletet csinálni.
bocs srácok, vizsgázom ezerrel (sajnos nem a legnagyobb sikerrel), ha meg éppen nem, akkor meg azt a munkát hozom be, amit a vizsgák miatt nem tudtam megcsinálni. nehéz a dolgozó-tanuló szertárosok élete =)
@Zsiros László Róbert: Hát akkór hajráá, sok sikert!!!!!:)
http://www.ize.hu/click.php?id=14948&url=http%3A%2F%2Fwww%2Eyoutube%2Ecom%2Fwatch%3Fv%3D7hG7Mbkj2AQ Laci ez valódi??
@Nagy Medve: Elvileg lehet reális. Az ilyenkor képződő “füst” nagy része paraffin, ami elég könnyen meggyullad (lényegében a gyertyában is a paraffin ég). Gyújts meg egy mécsest, fújd el, majd tartsd a kanóchoz az égő gyufát. Már a közelébe érve is meg fog gyulladni. Ilyen szépen érvényesülni a hatást még nem láttam. Lehet, spéci gyertya és/vagy körülmények. Majd próbálkozom én is. Köszi.
@Nagy Medve: Bocs, hogy nem a témához kapcsolódik, de te az a Nagy Medve vagy, aki Jenőnek szokott SMS-eket írni?
@Zsiros László Róbert: Igen közben már nekem is sikerült.
@yeti: És nem az a NagyMedve vagyok bár nemtudtam hogy ezt a nevet más is használja.
Mondjuk nekem ennélhttp://www.ize.hu/click.php?id=14948&url=http%3A%2F%2Fwww%2Eyoutube%2Ecom%2Fwatch%3Fv%3D7hG7Mbkj2AQ kiegyenlítődött vizszintbe állt és úgy maradt.
http://www.ize.hu/click.php?id=14948&url=http%3A%2F%2Fwww%2Eyoutube%2Ecom%2Fwatch%3Fv%3D7hG7Mbkj2AQ Nekem ennél vízszintbe állt és úgy maradt.
Mármint bocsi ennél : http://www.ize.hu/click.php?id=14948&url=http%3A%2F%2Fwww%2Eyoutube%2Ecom%2Fwatch%3Fv%3D7hG7Mbkj2AQ