Tüzijáték – 2010. augusztus 20.
Már-már hagyomány, hogy augusztus 20-án valami tűzijátékhoz kapcsolódó kísérlet van a Szertáron.
Szerettem volna ammónium-dikromáttal szórakozni, de mivel az pont nem volt a vegyszerboltban, és rendelésre is masszív 35 ezer forintba került volna, úgy gondoltam, inkább előveszem egy régi kedvencemet, a lycopodiumos tüzeskedést. Íme:
A kapcsos korpafű Magyarországon védett. Valószínűleg ez az oka, hogy iszonyatosan nehéz beszerezni. Ráadásul nem is olcsó. Úgyhogy nyugodtan próbálkozhattok liszttel is. Egyesek szerint az is nagyon jól működik. Nekem mindenesetre nem nagyon volt vele szerencsém. Tűzbe dobva a liszt is jól néz ki, de dobozt robbantani már nem lehet vele.
Tény, hogy a spórás technikán is bőven van még mit csiszolnom, hogy igazán szép nagy tűzgolyók törjenek fel a dobozból, de kezdetnek azt hiszem, ez sem volt túl rossz.
[Ez volt minden idők legbonyolultabb Szertár felvétele. Az előkészületekre fordított hasznos idő (ammónium-dikromát, majd Lycopodium kereséssel együtt) közel 10 óra volt! Ezután találkoztam Dáviddal, hogy megcsináljuk a felvételeket. 7:30-tól kb. 9:15-ig forgattunk. Utána déltől majdnem háromnegyed ötig vágtam a nyersanyagot. Tehát összesen kb. 16-17 órám ment el erre az egyetlen kísérletre, és cirka 4 000 forintom…masszív torokgyulladás mellett. Ezt csak azoknak írom, akik puffognak, hogy miért nincs gyakrabban videó, és hogy mennyire érzem állítólag “kényszernek”, hogy csinálnom kell újakat…no mindegy.]
oké. most jutott eszembe mit hagytam ki belőle…(vagyis fogalmazhattam volna meg pontosabban.) =/
🙂
Nagyon jó kísérlet… egyszerű, még is ötletes. Asszem azért nem próbálom ki. 🙂
Mostanában a magnézium égetésére kaptam rá, azt próbálom kicsit felturbózni.
pont, mint a Mg
@Zsiros László Róbert: A csíptetős mikrofont. Nagyon oda kell figyelnem, megértsem, mit mondasz. Bár ez is lehet cél, hogy oda kelljen figyelni.
Szép kísérlet, jók a vágások, köszi; és éljen aug. 20., az Új Floppy Ünnepe!
gratulálok tök jó volt
Köszi, nagyon jó, megérte várni 🙂
@gg630504: igen, az a cél. =) amúgy meg küldd a mikrofont, és használom. most épp egy jobb állványra gyűjtök, mert az enyém javíthatatlanul megment. =)
@Zsiros László Róbert: Nem azt, hogy mitől is kap több oxigént a tűzbe szórt por? Na megyek, nézem a tüzijátékot:)
Állítólag kávéporral a legjobb.
http://www.youtube.com/watch?v=yRw4ZRqmxOc&feature=related
Nem értek túlzottan hozzá, csak eszembe jutott, hogy ha a müzlisdoboz tetejét lerögzíted, és fúrsz bele egy lyukat, akkor nem lesz valami lángszóró-szerű jelenség?
Valami hasonló elven működő kütyüt használtunk mi is az István a király előadásban. Az biztos, hogy virágpor volt benne, egy hosszú cső vezetett egy kvázi kazánba, a végét fújva kb 1.5-2 méteres lángcsóvát lehetett produkálni. Viszont irdatlan drága volt etetni.
@Trócsányi Péter: Bocsi, ez hülyeség, nem néztem meg rendesen a videót. De sajna itt Debrecenben a főtéri tüzijáték se volt nagyon feltűnő. Legalábbis 5 km-re nem jött el se híre, se hamva…:)
@Dabaka: Elvileg nem is kell lerögzíteni, anélkül is szép lesz.
Én még mindig nem vagyok kész a tüzijátékkal…
Liszttel nem működne? Silórobbanás?
@Trócsányi Péter: nem. az alapfelvetés környékén van a “pontatlanság”.
@Laci: próbálgassátok különböző porokkal. én is láttam már videót ugyanerre a kísérletre liszttel is, nekem nem működött. spórával is sokkal jobbak szoktak kijönni youtubeos videókban. nekem most ennyire jött össze, majd még finomítok a technikán.
@Szántó Gábor: gondolom, ugyanez volt. ezt szokták pirotechnikai dolgokhoz használni. hát, nem olcsó. én 2800 forintért vettem 200 g-t.
@K: “Úgyhogy nyugodtan próbálkozhattok liszttel is. Egyesek szerint az is nagyon jól működik. Nekem mindenesetre nem nagyon volt vele szerencsém. Tűzbe dobva a liszt is jól néz ki, de dobozt robbantani már nem lehet vele.” (Idézet a bejegyzésből. A silórobbanásokra meg a videóban utaltam a vége felé.)
Legközelebb ha tüzes dolog van szívesen segítek 🙂
Egy kis reklám egy kedves ismerősömnek
http://urbanjuggling.com/?act=70&root=146
(remélem nem gond)
Ettől függetlenül a kísérlet tényleg veszélyes, vigyázzatok magatokra;)
Szép kísérlet, gratulálok hozzá!
Az a mikrofon egyébként tényleg hiányzott. 🙂
@Zsiros László Róbert: Igen, később, mikor végighallgattam a szöveget (:)), akkor rájöttem. Írtam is erről egy szép kommentet, de eltűnt. Nem először fordul elő egyébként, miért?
@Trócsányi Péter: valamiért néha néhány embert kiszűr a spamszűrő. de most manuálisan engedélyeztem.
@mig8: várom a mikrofon és kameraállvány felajánlásokat =))))
@Zsiros László Róbert: Köszi.
@Zsiros László Róbert: Vagy operatőri munka felajánlásokat. Az is jól jöhet, tapasztalatból tudom:)
Azért szegény bölcsészmérnököket jól leoltottad már az elején 🙂
Tetszik, mint mindig 🙂
@Cyberbird: jaj már, joghallgatóként azt hiszem, fikázhatom egy kicsit soft tudományok képviselőit. =) eszem ágában sincs senkit megbántani. =)
A kísérlet jelensége tulajdonképpen láncrobbanás.A rendelkezésre álló térben olyan sűrűn helyezkednek el a szemcsék,hogy az egyik lobbantja lángra a körülötte lévőket,és így tovább.Elég lenne egyetlen szemet meggyújtani,a többi megy magától.Asztalosműhelyben a fűrészpor is így robban,vagy pl.a benzin-permet is az Otto-motor dugattyújában,csak ott kissebbek a részecskék.
Ezt tuti kipróbálom persze csak az udvaron. 😀
Köszönjük!
Köszi! Szép volt! 🙂
@JOE90210: bizony, a fűrészport/finom forgácsot én is akartam ajánlani, tábortűzbe hintve az is látványos, főleg, ha sikerül lakkozott fáról származó fűrészport szerezni:)
Sziasztok!
Most világosodtam meg!!!!!
Tavaly a haverokkal szőlőcukorport beletekertünk pappírba “spanglinak”!(Vadállatok mondták a többiek, de mi jól elvoltunk) 😉 jött a haverom mondja nekem meggyújtja a végét én meg szívjam el! Hát nekem sem kellett több(dohány ellenes és nagy poéngyár létemre mondom megviccelem) fekete vadiúj póló volt rajta mondom miközben meggyújtja ráfújom a spangliból az összes port! Szépen fog mutatni amint meggyújtotta én belefújtam és ameddig a szőlőcukor por elment addig égett a levegőben(kb 1 méter hosszan). Azóta se tudtuk mire vélni a dolgot de ez a videó rádöbbentett :D:D Köszi szépen nagy király leszek ha ezt megmutatom a suliba :D:D
Vajon finomliszttel is működne?
@Istvan: hát, próbáld ki. (ha már a bejegyzést nem olvastad el) =)
@Zsiros László Róbert: Ha nem szuperál az állványod akkor az új állványig csináld ezt:http://videosmart.hu/video/video-praktikak-1-resz-allvany-a-zsebben
@Bíró Patrik: ősi módszer. és nem is rossz. de hogy fogom tudni venni magamat, miközben tartom így a kamerát? =)
@Gabi: nem olyan biztos , hogy a suliba egyméteres lángokat kéne fujogatni 😀 Az osztálytársam egy szünetben eldobott robanó borsóért kis híján ofőit kapott:S (kicsi 1 cm-es papír cucc eldobod és pukkan)
De egy bulin nagyon jól nézne ki a lycopodiumos vagy lisztes kísérlet , ha egy ilyesmivel http://www.hangfenyszinpad.hu/_Media/konfetti_agyu_1-2.jpeg lenne kifújva az anyag XD
Gratulálok a kísérlethez, a videóhoz! És úgy általában a videoblogodhoz.
Talán finomra őrölt faszénporral lehetne olcsóbban helyettesíteni a nem olcsó likopódiumot. A faszén túlnyomó hányada karbónium. Ha a miskolci kapitányság udvarán már nincs a tűzrakó helyen szenesedett fa (tudom – tudom, az távol áll a faszéntől), úgy cirka 300-500 Ft-ért vásárolható 2-3 kg.
Szia!
Attila
Bocsi, helyesbítek: “miskolci kapitányság” helyett “miskolci Bányakapitányság” -ot kellett volna írnom.
@Bíró Patrik&Zsiros László Róbert: Ráadásul a kaperaállvány erre is jó: http://www.youtube.com/watch?v=LqPX0gH2id0.
@Bíró Patrik&Zsiros László Róbert: és erre: http://www.youtube.com/watch?v=Fj6fMcJ18aA.
Nemrég láttam a videódat, és tűzrakás közben rábukkantam egy fára, amit már alaposan megrágott a szú. Ahol pedig szú van, ott fűrészpor is van. Kipróbáltam a tűzbe való fújást és sikerült!
A fűrészport csak ajánlani tudom mindenkinek.
@Zsiros László Róbert: Ja tényleg ez valahogy elkerülte a figyelmemet.De úgy is lehet hogy ezzel a módszerrel felakasztod valahova és aztán amikor megvátad szépen elfordítod a képet 180 fokkal és kész.
Csak úgy kell megcsinálni, hogy ne forogjon.
Itten lesz a Mg-égés: http://www.szertar.com/kemia/szulinap_2052/
Mire nem jó a Szertár?… 🙂
tudom kicsit megkésve szolok hozzá de asztalos üzembe anno gyakszin “felfedeztem” hogy a keményfák (bük tölgy) fűrészpora elég durván ég… 😀 ezért is tilos a műhelyben a dohányzás és nyílt láng 🙂
hol lehet kapcsos korpafűt veni