Újévi kísérletmaraton
Ahogy minden évben, a Csodák Palotája ezúttal is rendhagyó produkciókkal búcsúztatta az óévet. Az idén ezeket az előadásokat elejüktől a végükig rögzítettük.
Milyen az, amikor egy fizikus együtt zenél a Gryllus testvérekkel gyerkőcöknek? Vagy amikor egy bűvész és egy fizikus igézi a közönséget a kísérletek és a mágia határán egyensúlyozva? Vagy amikor velünk van az Erő? Na és amikor egy Szertár kísérlet enged Murphy törvényének, és előzetes tesztelések után élesben (nem) sül be?
Jó szórakozást!
A hangok tudománya
Sok zene és egy kis fizika. Zene: Gryllus testvérek, Fizika: Härtlein Károly
Mágia és tudomány
Együtt-hatók avagy fizika és bűvészet közös többszörösei: néhány trükk bizony lelepleződik a két showman segítségével (Molnár Gergely és Kiss Csaba)
A fizika sötét oldala, Science Show nem csak jediknek!
A Magyar Star Wars Klub és Korán Péter közös fellépése
Szertár szilveszteri különkiadás
Bár ezeket a kísérleteket a Szertáron is láthattátok már, azért ismétlésképpen bevágom az utolsó előadáshoz tartozó három felvételt is.
Jövő hét második felében lesz fenn remélhetőleg az idei első saját gyártású Szertár videó. Addig részben túl kell lenni még egy komolyabb vizsgámon, másrészt a gépemnek is vissza kell érnie épen, egészségesen a szervízből.
Szívesen ott lettem volna a helyszínen…
Gratulálok a távolból is és remélem,hogy a sok kis lurkó,akik ámulattal figyeltek téged,továbbviszik a következő generációban a tudomány szeretetét.
Úgy tudtam,hogy a mágnes a vas,kobalt,nikkel tertalmú anyagokat vonzza,és azt mondták,hogy azok alumínium karikák.Akkor annál a karikás kísérletnél,amikor a papírcsőben mágnes volt,az hogyan tudta forgatni a szerkezetet?
Kedves Robi nagyon tetszett az előadásod és a többieké is! De ott maradt a lefordított pohár!
@Ampermaster: nem azert forgott a szerkezet, mert magat a femet (aluminiumot) vonzotta a magnes
hanem a magneses ter valtozasa egy tekercsben (itt a zart alu karika) aramot indukalt es a folyo aram meg magneses teret hozott letre a karika korul…
@Bálint: élőben az előadás után kiscsoportos foglalkozás keretében lekerült onnan. =)
@Ampermaster:
A ‘Csodák Palotája – FIZIKA SHOW – 100 kísérlet’
2007-es felvételben a hosszúhajú srác tök jól elmagyarázza a Lenz tv-t, a mágneses indukciót.
ha van rá lehetőséged nézd meg nagyon jó felvétel!
üdv
G
@G:
http://videotorium.hu/hu/recordings/details/385,Elektromossag_-_Indukcio
Szerintem erre gondolsz.
lefordított pohárhoz szerintem nagyon jó show-elem lenne, ha berontana három megtermett ember, és asztalostól megfordítaná az egészet:)
A rakétás meg azért nem sikerült, mert nem voltak rajta terelőlapátok! 😀
@Zsiros László Róbert: Jah! Az más!!
Amúgy szerintem lehetne egy olyan adás amelyikben be hívsz egy-két nézőt és velük kisérletezgetsz!!
úgy látszik, a szeszrakéta egy antifotogén kíserlet… 🙂
@fegyverimre:
Igen 🙂 köszi a linket!
(ja és Kovács Norbertnek hívják az illetőt…)
Szia Robi!
Lenne egy kérdésem, 2011.01.26.-án lesz a Kémia napja és részt veszek de nem tudom még ,hogy milyen kisérletet válasszak légyszives segíts! ( Ha lehet akkor Vizzel kapcsolatosan)
Matteusz:
Szerintem ha vizes meg kémiai meg látványos meg minden (olcsó, egyszerű) akkor talán a különböző PH -ra érdekesen válaszoló vöröskáposztalé, vagy meggylé bemutatása jó választás lenne.
1 perc alatt találtam: szertár zenére de logó nélkül 😛
http://www.youtube.com/watch?v=TRTXRRIX-zk
vagy ezt
http://www.youtube.com/watch?v=TsUwPEiueEQ
Nagyon köszi, nagyon király mindegyik!!!
A szívószálat hogy kell bevágni, hogy megszólaljon? Nekem nem sikerült. Segítsetek légyszi!
@Bálint: olcsóbb, mint mindig hörcsögöt venni 😀
@akidudásakarlenni:
http://www.ehow.com/video_4428429_make-homemade-oboes-straws.html
Nagyon színvonalas előadások voltak és igen szórakoztatóak még felnőtteknek is.
Köszönjük a felvételt!
A lufis-varázspálcás résznél nagyot nevettem. :))