Dobozpörgetés
Kezdjük játékkal az évet!
Az idei első Szertár webizódban Pataki Attila kollégám egyik kedvenc trükkjét osztom meg veletek. Aki csak a trükkre kíváncsi, annak elég megnéznie a videót és egy kicsit gyakorolnia. Aki viszont a dolog fizikáján is gondolkodna, az szerencsés esetben még egy Csodák Palotája családi belépőt is zsebre vághat.
Néhány támpont:
- A pezsgőtablettás dobozon csak az X és a O található. Más jelzés nincs.
- A felvételen ugyanazt a dobozt használtam, amit meg is jelöltem, nem cseréltem ki a dobozt!
- A jelenség élőben is szépen látszik (próbáljátok ki!), tehát nem a filmezés technikai adottságaiban keresendő a magyarázat.
Megfejtés
Közel 70 megfejtés érkezett. Volt két mondatban összefoglalt, és volt igen hosszú, precízen levezetett magyarázat is. A megfejtések nagy része szöveges volt, de akad jó néhány, ahol ábrákat is csatoltatok.
Bár jeleztem, hogy nem videós trükkről van szó, azért többen írtak, hogy valószínűleg úgy vágtam a videót / takartam ki a kezemmel / cseréltem ki a dobozt, hogy ez a hatás legyen megfigyelhető. Ezeket a megfejtéseket nem fogadtam el. Azok viszont, akik rávilágítottak arra, hogy a doboz pörgetés közben kétféle forgómozgást végez (egyiket a hosszanti, másikat a tömegközéppontnál lévő tengely körül), és ebből adódik, hogy a X és a O egy időben különböző sebességekkel mozognak, bekerültek a kalapba (oké, müzlis tálkába). Voltak, akik egyéb példákat is felhoztak (pl. az autó/biciklikerék egyes pontjai is különböző sebességgel mozognak az aszfalthoz képest).
A neveket felírtam egy-egy cetlire, majd húztam. Tehát Fehér Zsombort sok szeretettel várjuk családjával a Csodák Palotájában. Íme a megfejtése:
“Tekintsük azt az esetet, amikor az O jelt érintve hozzuk forgásba a dobozt, és azt látjuk a forgás közben.
Miközben pörög a doboz, kétféle irányú forgómozgást végez. A saját tengelye körül, és a középpontban függőlegesen álló egyenes körül. A két forgás összességében egy olyan sajátos mozgást hoz létre, melynek során az O jel nagyjából egy helyben marad, amíg fent halad el, és egy nagyobb sebessége van, amikor lent. Az X jelnél pedig fordítva: lent áll, fent mozog. Mindezt kitűnően szemlélteti az ábra. Tehát fentről nézve az O jel, amikor felbukkan, egy helyben marad, viszont az X jelt csak mozogva látjuk, amit szemünk elmosódva érzékel. Így csak az O jelt látjuk fel-felbukkanni.”
Köszönöm mindenkinek a megfejtéseket, leírásokat. Zsombornak pedig gratulálok.
Fake, fotosop, a csodák palotája pedig nem is létezik! 🙂
Megvan a megoldás!
Nem volt nehéz, mindjárt megy a mail a magyarázattal.
Üdv mindenkinek
fogas ha megnyerted ird le a megoldast, ne haljunk meg tudatlanul. koszi :DDD
@marcika: Természetesen fenn lesz a megoldás az eredményhirdetéssel együtt. Már eddig is sok jó megfejtés érkezett. Addig még pár napot várjatok. =)
a videóban nem mondod el kinyert? Ott töben látnák és hamarabb átvené a nyereményét az iletőő
@Petyo: Még le sem telt a határidő. Még mindig érkeznek jó megfejtések. =) Ki fogom írni, a nyertest pedig eleve értesítem válaszemailben. =) Szóval nem tudom, miért venné át úgy hamarabb a nyereményét… =)
Üdv ismét a lapon!
Ha ráérsz majd azt is leírhatod, hogy a pezsgőstubusról hogy szedted le a címkét?
(fáradtságos munkával, vagy erre is van trükk?)
@RbLc: értem 😀 elnézést
@Keo: szélen lehuzöd vaggy levágood VAGY CSAK EGY SZERÜ EN VIZEL LE ÁZTATOD
Rengeteg megfejtés jött. Ma meg majd holnap munka után átolvasom mindet, felírom a neveket cetlire aztán húzok. =) Húúúúú! =)
@Keo: Van néhány olyan, amiről könnyen lejön. Semmi extra. Azt hiszem, talán Haas volt? A Csopában van kb. 1000 pezsgőtablettás dobozunk. Onnan hoztam. Remélem, nem tűnik fel a hiány. =)
miben külömbözik a csodák palotája és a csopa expedició?
@Petyo: A Csopa Expedíció az egy “tárlatvezetés” a Csodák Palotájában. Ennek keretében néhány játékot kicsit mélyebb magyarázatokkal látunk el az érdeklődőbb látogatóknak, mint amit az információs táblák alapján megtudnának. Pl. hogy hogy működik a diffúziós ködkamra, hogyan lehet nagyon jó ábrákat rajzolni két inga segítségével, hogyan lehet lebegő buborékokat fújni, stb. Lehet persze kérdezni is közben.