#naprendszerfutas
Közel kétszáz naprendszerfutó az InfoParkban, tizennégy iskola és öt család és egyéni futó csatlakozik ma a TudÁShowval közös kezdeményezésünkhöz. De milyen égitesteket érintünk majd? (A TudÁShow vendégposztja)
Legtöbbünk számára a Naprendszer kicsit megfoghatatlan dolog. Természetesen mindenki látott már képeket, animációkat a Napról és a körülötte keringő bolygókról, esetleg azok holdjairól, azonban szeretnénk kicsit közelebb hozni, jobban megfoghatóvá tenni mindezt, ezért hoztuk létre az idei Kutatók éjszakájára a „Fusd le a Naprendszert!” nevű eseményt.
Ennek lényege, hogy a Naprendszert méretarányosan lekicsinyítjük, mégpedig úgy, hogy a Nap és az Uránusz közötti távolságot arányosan felosztjuk a bolygók Naptól mért távolsága alapján az Infoparkban, az ELTE Lágymányosi Campusánál egy kb. 3 km-es szakaszon. Lesznek állomások, amelyek a bolygókat fogják jelölni, ahol különböző interaktív játékokkal, vagy az adott égitest adottságaira jellemző kísérlettel, egyéb érdekességekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők.
A Nap
Indulunk a Naptól, Naprendszerünk középponti csillagától, amelyben lezajló magfúzió hő- és fénykibocsátását érzékeljük nap, mint nap. Az egész rendszer tömegének 99,8%-a itt található. (Tehát jogos az a közelítés, hogy a bolygók a Nap középpontja körül keringenek.)
A Merkúr
Kb. 40 m megtétele után – mely a valóságban 57,9 millió km-nek felel meg – érkezünk a Merkúrhoz, az első bolygóhoz, amely bár a többi bolygóhoz viszonyítva a Naphoz közel kering, az átellenes oldalán akár -170°C is lehet, így a bolygó két oldala közötti hőmérsékletkülönbség akár a 600°C-ot is elérheti.
A Vénusz
Újabb 35-40 m után megérkezünk a Vénuszhoz, Naprendszerünk egyetlen olyan bolygójához, amely nevét női alakról, Vénusz istennőről kapta. Első ránézésre hasonlíthat a Földhöz például a mérete alapján, azonban a felszínén uralkodó hatalmas hőmérséklet és nyomás már jelentős eltérést mutat bolygónkhoz képest. Ez az a bolygó, ahol több évesek lennénk, mint ahány naposak vagyunk, hiszen lassabban fordul meg a saját tengelye körül, mint ahogy egy „kört” megtesz a Nap körül.
A Föld
Ezután vár ránk 30 m „futás”, amikor megérkezünk Földünkhöz, a Naprendszer legnagyobb kőzetbolygójához. Közvetlenül mellette megvizsgáljuk a Holdat is, ahol a légkör – és a szél – hiányában még mindig láthatók az 1969-ben végrehajtott Apollo-11 program által először a Holdra lépett emberek lábnyomai.
A Mars
Következik a Mars, a „vörös bolygó” az eddigiekhez hasonló távolság megtétele után. Sok tulajdonságában hasonlít a Földhöz, azonban a létrejötte óta eltelt időszakban kihűlt, és jégsapkák alakultak ki rajta, azonban az általunk megszokottól eltérően ezek nem jégből, hanem fagyott szén-dioxidból, szárazjégből állnak.
A kisbolygóöv
Mielőtt megérkeznénk a következő bolygóhoz, a Jupiterhez, keresztülfutunk a kisbolygóövön, többek között elhaladunk a Ceres, a Juno, a Vesta és még sok más kisbolygó mellett.
A Jupiter
Ezután megérkezünk Naprendszerünk legnagyobb bolygójához, a Jupiterhez, amely nagy gravitációs terével jelentős szerepet tölt be a különböző űrobjektumok (pl. üstökösök, aszteroidák) pályájának módosításában.
A Szaturnusz
A Jupiter után már kicsit nagyobb távolság vár ránk, 400 m után elérkezünk a Szaturnuszhoz. Jellegzetes gyűrűjét valószínűleg két egymással összeütközött holdja alakított ki. Ezt a gyűrűt szeretnénk mi is létrehozni egy interaktív játék során a futás résztvevőivel.
Az Uránusz
A következő 1000 m-es kocogás után elérkezünk az Uránuszhoz, melynek hidrogén és hélium keverékéből áll a légköre, ráadásul a megszokottal ellentétben a forgástengelye 90°-kal el van fordulva.
A Neptunusz
Futásunk végéig, az Neptunuszig újabb 1000 m vár ránk, ahol is megtalálhatjuk a Naprendszer legerősebb viharát, ugyanis az orkánerejű szél akár a 2400 km/h-s sebességet is elérheti.
A Neptunuszon túl
Ez volt tehát az Neptunusz, a Naprendszer utolsó bolygója. Tudjuk azonban, hogy itt nem ér véget az egész, hiszen ezután található még a Kuiper-öv, ahol számtalan kisbolygó – többek között a korábban a Naprendszer 9. bolygójaként kezelt Plútó – található, ezen túl pedig található az Oort-felhő, azonban ha a méretarányainkhoz ragaszkodni szerettünk volna, akkor egészen New Yorkig kellett volna elfutnunk, hogy ennek külső határát elérhessük.
Naprendszerfutás országszerte
A Kutatók éjszakáján 7 turnust indítunk, egyenként 25 emberrel, azonban a helyek villámgyorsan beteltek, ezért gondoltunk azokra is, akik nem jutottak be, vagy esetleg az országon belüli nagy távolságok akadályozták volna meg a részvételben. Készítettünk egy kézikönyvet, amelyben megtalálhatóak azok a tippek, javaslatok, amivel bárki könnyedén megszervezheti a programot a saját lakóhelyén, sőt megadtuk egy excel-táblázatban a paramétereket, így mindenki könnyedén kiszámolhatja az adatokat a saját terepéhez viszonyítva.
Fussatok velünk ti is!