Az oroszlán barlangjában
A Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlánkölykével ismerkedtünk testközelből.
Az etológiával foglalkozó podcast adásunk Hírkvízében vettül elő először a nyíregyházi kis oroszlán történetét: a kölyköt az anyja nem tudta táplálni, ezért az állatkert munkatársainak közbe kellett lépniük.
Szerencsére most már nincs gond, a kicsi gyorsan fejlődik. Két hete pedig lehetőségünk volt párnaként és rágójátékként szolgálni a kifutójában. Erről a látogatásról szól ez az webizódunk (a hanghibákért elnézést kérünk).
Még egy oroszlán?
Ami a videóból kimaradt, hiszen a publikálás napján jött a hír: a kis fehér oroszlán azóta kapott egy társat is a Gyöngyösi Állatkertből.
Hiába na! Oroszlánnagyhatalom vagyunk!
Az oroszlánon túl is van élet persze a Sóstói (Nyíregyházi) Állatparkban. Olyannyira, hogy amikor ott jártunk, nem is nagyon hittünk a szemünknek, hogy egy ilyen színvonalú állatkert létezhet Magyarországon. (Nekem egész biztos, hogy bent van a TOP 5-ben…)
Rövidesen vágunk még anyagot onnan. Például roppant érdekes skillekkel is gazdagodtam: megtanultam cápát szexálni. De erről majd máskor…
Köszönet a látogatásért és a szakmai közreműködésért Révészné Petró Zsuzsának, a Nyíregyházi Állatpark szóvivőjének.
Nem értem, miért nem lehet simogatni? Jó, egy állatkert nem háziállatokat nevel, de a vadonba sem fognak ezek a példányok soha sem kikerülni. Egy ilyen fiatal, árva állatnak szüksége lenne az anyai gondoskodásra, elég ridegen nevelik így. És a kölyköknél az ember simogató mozdulatai az anya nyelvének mosdató-nyugtató illuzióját keltik. Mindenképpen szerencse, hogy legalább egy ‘havert” kapott a kiskölyök.